Üdvözöljük művelődési házunk weboldalán
 

Főoldal
Magunkról
Programok
Felnőttképzés
Szolgáltatások
Teleház
Könyvtár
Klubok, körök
Partnereink
Képtár
Kulturális hírek
Kapcsolat
Naptár




A Művelődési Ház az ecseri lakosság közösségi-művelődési igényeit hivatott kiszolgálni. E célunkat csak úgy tudjuk maradéktalanul elérni, hogy együttműködünk azokkal a civil szervezetekkel, egyesületekkel, a településen működő intézményekkel, melyek szintén napi kapcsolatban állnak a helyi polgárokkal. Ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy velük harmonikus, egymást segítő kapcsolatot ápoljunk azon túlmenően, hogy kapunk mindegyikük előtt nyitva áll. A közös programok szervezése, egymás programjainak segítése reményeink szerint a lakosság igényeinek mind változatosabb, mind magasabb színvonalú kielégítését eredményezi.
Egyúttal szeretnénk megköszönni azoknak a cégeknek, magánszemélyeknek a támogatását, akik munkájukkal, felajánlásaikkal, támogatás értékű hirdetési tevékenységükkel hozzájárultak a művelődési ház által az ecseri polgároknak szervezett programok sikeres megvalósításához.

Ecser Község Önkormányzata
Ecseri Polgárőr Egyesület
Ecser Sport Egyesület
EKSE-Darts
EKSZE
Laky Ilonka Általános Iskola
I. sz. Óvoda
II. sz. Óvoda
Rákosmezeje Mgtsz Horgászegyesület
Varázs Lovas Sport Egyesület
Védőnői Szolgálat

Az Ecserért Községfejlesztő és Szépítő Egyesület 1999. szeptember 12-én jött létre lelkes ecseri lakosok elhatározásából, az Önkormányzat magas fokú támogatásával. Megalakulásakor a Rábai Miklós Művelődési és Közösségi Házban kapott helyet.
Az Egyesület fő célja a névben is szereplő községfejlesztés, megfelelés a modern kor kihívásainak, minden alulról jövő kezdeményezés megvalósítása, ami előbbre viszi Ecser község fejlődését.
Az Egyesület eddigi legnagyobb eredménye az Ecseri Teleház létrehozása, ami remekül prosperál a lakosság széles körében. Sokrétű tevékenységével tevőlegesen részt vesz a település legkülönbözőbb programjaiban, kulturális rendezvényeken.
Mindemellett kiváló kapcsolatot alakított ki a település önkormányzatával is.

2008 decemberében alakult meg az Ecseri Kulturális és Sport Egyesületet. Alapvető céljuk a társasági élet fellendítése Ecseren, közösségi programok szervezése minden korosztálynak, gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt, melyet a sporttevékenység vagy a kultúra, esetleg mindkettő köt össze. Jelenleg az egyesületnek egyetlen szakosztálya van: a darts, de tervezik a szakosztályok számának bővítését is, a lakossági igényeknek, visszajelzéseknek megfelelően.
www.ekse-darts.hu


Az Ecseri Polgárőr Egyesület jelenlegi formájában 1995 óta tevékenykedik a településen.Legfontosabb céljuknak tekintik, hogy az emberek szeressenek Ecseren élni. Magukénak érezhessék a települést, ne féljenek kimenni sötétedés után az utcára, ne aggódjanak gyermekeik testi épségéért, ha azok az utcán tartózkodnak, ne kelljen attól félniük, hogy lakásukba idegenek tisztességtelen szándékkal betörnek, besurrannak, nyugodt szívvel hagyhassák gépkocsijukat a házuk előtt.
Az Ecseri Polgárőr Egyesület tagjai minimális anyagi és erkölcsi támogatással rendszeresen járőröznek – többnyire éjjel, de ha idejük engedi nappal is – a település utcáin és külterületén, saját szabadidejükből, sokan munka után vagy két munkanap közötti éjszakán, és ezért még tagdíjat is fizetnek. Az Önkormányzat támogatásával az Egyesületnek sikerült saját szolgálati gépkocsit beszerezni. Az Egyesület tevékenységét, a többi helyi civil szervezethez hasonlóan, anyagilag is támogatja az önkormányzat. Ezen túlmenően az adófizetők által felajánlott 1%-ból befolyó összeg és egy-egy sikeres pályázat révén elnyert forrás áll az Egyesület rendelkezésére céljai megvalósításához.

Rákosmezeje MGTSZ Horgászegyesület 1985-ben alakult, a MOHOSZ tagjaként fejti ki tevékenységét. Az Egyesület által gondozott Ecseri horgásztó területe 0,4 hektár, melynek gondozására, ápolására, fejlesztésére a tagság rendszeresen környezetvédelmi napokat szervez. Minden évben meghirdetik az évadnyitó-, az éjszakai-, a szervátültetettek-, az évadzáró horgászversenyt, továbbá a Jármai József emlékversenyt. Örömmel adnak helyet a helyi intézmények és civil szervezetek rendezvényeinek.
Az egyesület a napi díjakból, tagdíjakból és az Önkormányzat támogatása mellett a lakosság által az SZJA 1%-ának felajánlásaiból befolyó összegből gazdálkodva igyekszik megvalósítani céljait.
Horgászegyesület céljai:
•    horgászsport népszerűsítése,
•    az egyesület tagjai részére horgászati lehetőség biztosítása,
•    társadalmi együttélés és a horgászetika szabályainak tiszteletben tartása
     valamint a természet védelmére való nevelés.
•    horgászversenyek szervezése
•    napijegyes és vendéghorgászok fogadása
•    szabadidő kulturált eltöltésének szervezése
•    gyermekek bevezetése a halfogás rejtelmeibe
•    kisebb rendezvények lebonyolításának biztosítása
     (baráti összejövetelek, osztálytalálkozók, iskolai versenyek, gyermekrendezvé-
     nyek)
http://ecserito.hu/

A Varázs Lovas Sport Egyesület 2009 novemberében alakult meg Ecseren, a község és Budapest XVII. kerülete közötti területen.
Az egyesület általános céljai:
a.) a lovas sport szervezése, koordinálása, segítése
b.) lovas sport segítésével a falu, kistérség életminőségének javítása
c.) a lovas hagyományok felkutatása, a tradíciók megőrzése és megtartása, a hobbilovasok
felkarolása, munkájuk segítése
d.) a lovassport fellendítése, lovasversenyek és lovas események szervezése
e.) lovas oktatás, kiemelten az ifjúsági korosztályra.
f.) természetes lovaglás és természetes ló-kiképzés (natural horsemanship) népszerűsítése,
bemutatók, nyílt napok szervezése
g.) szíjgyártó kézművesség bemutatása, lovas szerszámzatok készítése, javítása
www.vlse.uw.hu

Ecser Sport Egyesület
Ecseri Szittya Íjászok
Hunor-Magor Hagyományőrző Íjász Egyesület
www.ingyenweblapok.hu